Morawiecki: „Ha Európa nem változik, ázsiai hatalmak gyarmatává válik”

2024. december 15. 12:34

„Európának MEGA-múltja van, építsünk neki MEGA-jövőt!” – mondta a volt lengyel miniszterelnök Rómában.

2024. december 15. 12:34

Nyitókép: Foto Olimpik / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hangzatos beszédet mondott Mateusz Morawiecki Rómában, ahol Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és pártja, az Olasz Testvérek meghívásából vett részt az Atreju nevű hagyományos politikai találkozón.

Az egykori lengyel miniszterelnök idézte Dante Isteni színjátékát, melynek első sorai így szólnak: „az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém”. Morawiecki szerint „ma úgy tűnik, Európa is a pokol elé néz, és útja elveszettnek tűnik”.

Majd azzal folytatta, „igen – kemény út áll előttünk! 

De biztos vagyok benne, hogy együtt legyőzünk minden problémát, megnyerünk minden csatát és eljutunk a Paradicsomba”

– fogalmazott.

Ezután leszögezte: „fel kell ébresztenünk Európát, hogy újra érezzük nagyságát! A legzseniálisabb ötletek a kontinensünkön születtek. (...) Nagy elmék leszármazottai vagyunk – felfedezőké, látnokoké és feltalálóké.

Óriások vállán állunk. Ez nem csak ajándék – ez kötelezettség!”

Példaként olyan neveket sorolt, mint Platón, Arisztotelész, Galileo, Kopernikusz, Columbus, Leonardo da Vinci, Nikola Tesla, Maria Skłodowska-Curie, vagy Albert Einstein.

Ez vár Európára, ha nem változik

De a lengyel politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy „ha Európa nem változik, ázsiai hatalmak gyarmata és Amerika idősebb, gyengébb testvére lesz”.

Ezt követően arra a kérdésre, hogy miért kell most cselekednünk, azt felelte:

  • „nem akarom, hogy Európa szégyellje a történelmét!
  • Nem akarok olyan Európát, amelyik fél harcolni a jövőjéért!
  • Nem akarok olyan Európát, amelyik jobban törődik a brüsszeli bürokráciával, mint a szuverén országok szabad nemzeteivel!”

 

„Építsünk Európának MEGA jövőt!”

Mateusz Morawiecki gondolatait azzal zárta, „nagy küldetésünk van ma, amit teljesítenünk kell. (...) Európát a hagyományos értékek biztonságos földjévé kell tennünk: a család földjévé, a normalitás földjévé, a fejlődés és a jólét földjévé!” – hangsúlyozta.
Végül leszögezte, 

Európának MEGA múltja van – építsünk neki #MEGA jövőt is!

Tegyük újra naggyá Európát!”

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1esperma
2024. december 29. 20:53
Hogy miben is áll ORBÁN ruszkitámogatása? Szijjártónak nem véletlenül van magas orosz állami kitüntetése. Orbán még a nemzeti vétónkat is elpazarolta egy háborúpárti ruszki pap érdekében. Orbánék NEM az agresszor ruszkikat cseszik le, hanem a honvédő háborút folytató ukránokat, Orbánék megbocsátják a ruszkiknak az ellenünk kémkedést, az 56-ról hazugságokat állító történelemkönyvüket és minden mást is. Orbánék a ruszkik érdekeit képviselik amikor gyengíteni próbálják a NATO-t és megosztani az egységesen agresszióellenes Európai Uniót. Még az EU következő költségvetésének blokkolását is belengették. Vajon a demokratikus, szabadságpárti Nyugatnak mikor lesz elege a jogállamtipró és agressziópárti, áruló Orbánból?!
1esperma
2024. december 29. 15:39
Morawiecki: „Ha Magyarország kormánya nem változik, az ország hamarosan az ázsiai hatalmak gyarmatává válik”
1esperma
2024. december 29. 15:39
Morawiecki: „Ha Magyarország kormánya nem változik, az ország az ázsiai hatalmak gyarmatává válik”
tetx
2024. december 15. 23:35
Már jó ideje gyarmat, és a vezetői árulták el!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!